2021. november 13., szombat

33. évközi vasárnap

 Évközi 33. vasárnap           2021. november 14.

 

Félve a járvány hatásaitól és aggódva a hívő közösségért az egyházmegye a következő intézkedéseket vezette be:

-         Mellőzzük a kézfogást.

-         Zárt terekben használjunk maszkot

-         Csak kézbe kérjük az Oltáriszentséget.

Imádkozzunk, hogy a beoltottak számának növekedésével a járvány veszélye végre elmúljon hazánkban.

 

Köszönjük a templomkert takarításban kapott segítséget.

November 21 –én a 9-es szentmise keretében lesz az elmaradt elsőáldozás.

Jövő vasárnap a Caritas javára gyűjtünk.

November 27-én Adventi koszorúkötés lesz a plébánián. Koszorújegy a sekrestyében 500Ft-ért lehet venni.

 

Közeledik az Egyházi év vége. Köszönjük mindenkinek a segítségét, aki már befizette az idei Egyházközségi hozzájárulását. Ebből az összegből tudjuk fenntartani a templomot, fűteni stb… Aki szeretne a plébánia kiadásaihoz hozzájárulni, az újságos asztalon talál csekket.

 

A héten Nagy Szent Albert, Skóciai Szent Margit, Nagy Szent Gertrúd, Szent Péter és Pál bazilikák felszentelése, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy a névnapját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

virágvasárnap

  Nagyböjt 6. vasárnapja (Virágvasárnap)                 2024. március 24. Virágvasárnap van, a mai nappal elkezdődik a Nagyhét. A Szent...